Beregszász legrégibb világi műemléke a Bethlen – Rákóczi-kastély, a beregszásziak nyelvhasználatában a Grófudvar. A kastély a történelmi városmag legpatinásabb épülete. Nevezetes maga a terület is, amelyen épült. Miután 1320-ban I. Károly házasságot kötött I. Ulászló lengyel király lányával, ...
A Rákóczi téren álló egykori Beregvármegyei Úri Kaszinó 1912-ben épült Méhes Samu beregszászi építészmérnök irányításával és Besenszky Gyula munkácsi építész tervei alapján. Ünnepélyes megnyitására 1913. július 6.-án került sor. A szessziciós épületben tartották a megye kulturális-társadalmi ...
A Vérke jobb partján álló háromhajós gótikus beregszászi római katolikus plébániatemplom alapítói valószínűleg a XII. században II. Géza által betelepített szász arany-, illetve sóbányászok és földművesek lehettek. Ebből a templomból azonban csak néhány, a mai északi kapu fölé beépített gyámkő ...
A munkácsi vár Kárpátalja legnevezetesebb, legszebb történelmi műemléke, amely fontos szerepet játszott a magyar történelemben. A vár jelentős szerepet játszott a Habsburg-ellenes mozgalmak korában. Zrínyi Ilona vezetése alatt, az 1685–1688 közötti években hősiesen ellenálló várőrség utolsóként ...
1944 ősze ily módon vált kárpátaljai magyar holokauszttá, Szolyvát pedig a koncentrációs táborba zárt foglyok szenvedése magyar golgotává avatta. 1989. november 24-én a KMKSZ és a megyei rehabilitációs bizottság közös szervezésében sor került a szolyvai emlékpark alapkőletételére. A sztálinizmus ...