Hódmezővásárhely megyei jogú város, Csongrád megye második legnagyobb népességű és az ország második legnagyobb területű városa, 1950 és 1961 között megyeszékhely. 2010. június 19.-től a város a Magyar Örökség díj része.
A XX. századi népi fazekasság jeles mesterének, Vékony Sándornak (1913-) az 1850-80 között épült házában rendezték be a fazekasok szegényes lakás- és életkörülményeit, illetve műhelyét bemutató múzeumot. A műhelyt úgy hagyták, ahogyan azt Vékony mester öt évtizeden át használta. A lakás egyik ...
Medencék száma: 7 A Városi Strand-, Termál- és Gyógyfürdő Hódmezővásárhely szívében, nagy kiterjedésű, ligetes, parkos környezetben terül el. Jól megközelíthető helyen, nyugodt környezetben, több szabadtéri termálvizes medence kínál enyhülést a reumatológiai panaszokra. A Hódmezõvásárhelyi ...
A téglagyári kubikgödrök Hódmezővásárhely északkeleti részén, közvetlenül a város határában találhatók. A mintegy 20 hektár kiterjedésű természetes élőhelyet 2,4 kilométer hosszú tanösvény ismerteti meg, amelyet a látogatók 1,5 -2 óra alatt járhatnak be. A vizes élőhely mellől a város XIX. ...
Az Alföld első ártézi kútja, eredetileg a piactéren (Kossuth tér) állt. Nevét az egykori Bakay-házról kapta. Zsigmondy Béla (1848-1916) fúrta 1880-ban. A kút percenként 66 liter vizet adott. Belák János városi főmérnök tervei alapján Áprily János és Sternberg Adolf készítette a négyszögletű ...
A kálvinista többségű városban a 18. századig kevés volt a katolikusok száma. A török hódoltság utáni évtizedekben több vályogtemplomot is emeltek, ezek azonban elpusztultak. Szilárd téglatemplomuk 1752-1758 között épült fel barokk stílusban. Az újabb katolikusok betelepülése után 1860-ban Ybl ...
A református templom és lelkészlak terveit Borsos József készítette. Az építéssel Katona Gyula és Strucskó József építőmestereket bízták meg (1910). A templom vasbeton bolthajtással, jellegzetes préstégla díszítéssel készült. A templomkertben látható a második világháború susáni áldozatainak ...
Az első világháború nehéz megpróbáltatásokat, szenvedéseket és jelentős vérveszteségeket okozott a vásárhelyieknek. 1914-1918 között a városból és környékéről 15 ezer embert vittek el katonának. Pásztor János, aki maga is volt katona, a világháborús emlékműveit mély átérzéssel készítette (lásd.: ...
Az 1879-es szegedi nagy árvíz után kezdtek hozzá a város körüli körtöltés kiépítéséhez. Észak felől földből 17,5 km, a déli részen téglából egy 3 km hosszú gátfalat emeltek. Az egykori Hód-tó partvonulatát követő kőfalon négy kocsi és kilenc bolthajtásos gyalogos lejárót vágtak. A gyalogos ...
Mártély 6 km-re található Hódmezővásárhelytől, a Tisza holtága mellett. Vendégházunk a faluban csendes, nyugodt környezetben várja a pihenni, kikapcsolódni, kirándulni, alkotni vágyó embereket. A ház berendezését korhű puhafa parasztbútorok és hagyományos paraszti élet kellékei teszik színessé. ...
Kempingünk a Hódmezővásárhelytől 8 km távolságra, Mártély község és a holt Tisza szomszédságában terül el.A kemping területe 4,4 ha.Részben füves, részben árnyékos terület.Természet kedvelő és pihenni vágyó vendégeinket kora tavasztól egészen október végéig várjuk különböző szállás típusainkban.A ...
Szegedtől 30 km-re, a Holt-Tisza közvetlen közelében, hamisítatlan falusi környezetben található az 50 fős összkomfortos, fűthető szálláshely. Kedvező áron vehetők igénybe szolgáltatásai osztálykirándulások, táborok, erdei iskolai programok bonyolításához. Tágas zöldövezet, játszótér, sportpálya ...
Szegvár nagyközsége Szentes környékének jelentős települése. A település központi részén a Castellum Étterem és Panzió egész évben nyitvatartó szálláslehetőség, rendezvény-helyszín, konferencia-helyszín, és egyben magyaros és helyi jellegű konyhájával kitűnő étterem és kulturális központ. ...
A Tisza Sport Hotel - a legzöldebb szálloda Szegeden - csendes kertvárosi környezetben található, 200 méterre a "Napfényfürdő" Aquapolistól. Ideális Tisza parti kikapcsolódás, távol a város zajától, mégis közel a belvároshoz, ahol hangulatos teraszok, csodálatos cukrászdák, tisza parti ...
Csaba Vendégház - Szállás Szeged A ház és a környéke is a nyugalmat árasztja, ideális szálláshely a pihenésre vágyó vendégeink számára, ugyanakkor a városközpont csupán egy kilométer. Szállás Szegeden: 4000ft/fő/nap 1 - ágyas szoba nincs ...
Szeged belvárosához közeli szálláshely. A szegedi városközpont egy kellemes Tisza part menti sétával könnyen megközelíthető. Ez a szálláshely szegeden csak:4000forint/fő/nap 1 - ágyas szoba nincs "http://www.szegediszallas.hupont.hu/2/szeged-szallas(Szeged ...