A dokumentumok 1237-ben Peturwarod néven említik először. Nevét az uradalom birtokosáról, Gurwey fia Péterről (a Bánk bánból ismert Petur bán) kapta, aki 1213-ban Gertrúd királyné meggyilkolása miatt vesztette életét. Ez a század jelent fordulópontot a vár történetében, ugyanis IV.Béla magyar király Franciaországból cisztercita szerzeteseket telepített erre a területre, akik nevéhez fűződik többek között a Bélakút apátság felépítése is. Az uralkodó később újabb területeket ajándékozott a szerzeteseknek Bácskából és Szerémségből, így Péterváradot és környékét is. Ekkortól a település egyre jelentősebbé válik, elsősorban a dunai rév közelsége és az ott tartott vásárok miatt. Az írott forrásokban is Vásáros Váradként említik. A tatárok sorozatos betörései miatt IV.Ince pápa 1247-ben kiadott körlevelében hívta fel az egyházi méltóságok figyelmét arra, hogy erősítsék meg a várat. Valójában ekkor épült a többszörösen is megerősített péterváradi vár is.