Balatonfüred » Annagora, a mediterrán sziget

2006-ban vehette birtokba a közönség a Balaton első igazi élményparkját. Az aquaparkban több más mellett 8 féle csúszda – hagyma, forgó szél, lassú folyó, őrült folyó, anaconda csúszdák, verseny csúszdák, kamikáze, turbó csúszda -, hullámfürdő és külön medencék a gyerekeknek, felnőtteknek, több sportpálya, büfé, koktélbár, étterem működik.

További látnivalók Annagora, a mediterrán sziget közelében

  • Az Aranyember útja tanösvény (Balatonfüred)

    Thumb_000664572_1.jpg
    Jókai Mór Füredhez is kötődő regényéről nevezte el a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) az általuk létrehozott tanösvényt. A sétaút Balatonfüred Tamási Áron utca - Kilátó utca vonalától vezet a Tamáshegyi Jókai Mór kilátóig. Hossza 600 m, az útvonal során 100 m szintkülönbséget kell leküzdeni, és ...
    0
    0.00km
  • Recsek-hegyi Noszlopi Gáspár Kilátó (Balatonfüred)

    Thumb_4491
     A fából épült, a környező erdőállomány lombkoronái fölé emelkedő kilátóból csodálatos balatoni panoráma, valamint hatalmas összefüggő színes erdőterület látható. Mellette kiépített tűzrakóhely, rönkbútorok találhatók. A páratlanul szép kilátás mellett számos ritka növény és állatfaj látható a ...
    0
    0.00km
  • Aranykorona Vendéglő - Gösser Söröző (Balatonfüred)

    Thumb_000009571_aranykorona1_534.jpg
    Balatonfüreden az óváros központjában hangulatos környezetben várjuk vendégeinket. Vállaljuk családi-baráti összejövetelek, lakodalmak,fogadások partyk szervezését. Egész évben nyita
    0
    0.00km
  • Helytörténeti Gyűjtemény (Balatonfüred)

    Thumb_8014-varosi-muzeum
    A néhai fürdőigazgató villája négy nagyobb téma köré (közlekedés, gyógyfürdő, Anna-bál és a színház) csoportosítva mutatja be Balatonfüred reformkori történetét. A múzeum épületében kap helyet a Helytörténeti Gyűjtemény gazdag könyvtárával, valamint a Látogatóközpont, ahonnét tematikus ...
    0
    0.53km
  • Figula Pincészet (Balatonfüred)

    Thumb_10055-figula-csaladi-pinceszet
    Pincészetünk Birtok A Figula Pincészet 1993-ban alakult a Pannon táj ékköveként emlegetett Balaton régióban. A dédapa, Tolnay István, a XIX. században Balatonfüred legtekintélyesebb borosgazdái közé tartozott, így az út számunkra ki volt jelölve. A legmagasabb minőség elérése érdekében a szőlő ...
    0
    0.81km
  • Lóczy-barlang (Balatonfüred)

    Thumb_balatonfured_loczy_barlang_thumbnail
    A Tamás-hegy nyugati oldalában 1894-ben feltárt és 1934-ben megnyitott barlang jelentős természeti és idegenforgalmi értékkel rendelkezik. | Információk A hegységképző erők hatására vízszintes helyzetükből kibillent középső-triász korú, látványos mészkő rétegek zárják körül a mélyből feltörő ...
    1
    0.84km
  • Annagora Aquapark (Balatonfüred)

    Thumb_20080215131727_balatonfured_annagora_aquapark_termalfurdo_4
    Az Annagora Aquapark a mai legmodernebb technikai elemekkel célozza meg az újdonságokra és a "vizi-élet" extrém felhasználására éhes kedves vendégeit, nem megfeledkezve a társas és a játékos elemek minél gazdagabb alkalmazásának igényéről, figyelembe véve a gyermekes családok szükségleteit is. ...
    0
    1.48km
  • Jókai-kilátó (Balatonfüred)

    Thumb_balatonfured_jokai-kilato-2-m
    A Lóczy barlangtól jelzett turistaút (zöld) vezet fel a Tamás hegyen (317 m) kilátóhoz, ahonnan csodálatos kilátás nyílik Balatonfüredre, a Tihanyi - félsziget irányába és a mögötte tükröződő Balatonra. A Jókai hőséről elnevezett Aranyember útján ülőpadok teszik még kellemesebbé és kényelmesebbé a ...
    0
    1.59km
  • Airpajor (Balatonfüred)

    Thumb_1251414682_tn
    Sétarepülés a Balaton felett. Igazán különleges élményt nyújt azok számára akik madár távlatból szemlélik meg a Balatont és környékét.
    0
    1.59km
  • Nautika Hajózási Kft. (Balatonfüred)

    Thumb_8846-nautika-hajozasi-kft-
    Társaságunk kikapcsolódni vágyó vendégeink számára kisebb-nagyobb létszámú hajókkal áll rendelkezésére. Kívánsága szerint szervezzük és állítjuk össze a programot, ezzel biztosítjuk, hogy a Balaton látványosságainak megtekintésével együtt, kellemesen tölthesse el szabadidejét.
    0
    1.59km
  • Vizisípálya (Balatonfüred)

    Thumb_624a
     A Füred Kemping strandján működik a vizisí és wake board pálya minden nap 8-20 óráig. Oktatás, gyakorlás délelőttönként. A strandbejáratnál vizisíjegyet kell venni.
    0
    1.64km
  • Jókai Emlékmúzeum (Balatonfüred)

    Thumb__mg_6019_0001_thumbnail
    Jókai Mór 1870 körül építette nyaralóját. A ma emlékmúzeumként működő házban Jókai könyvei, kéziratai, tárgyai, felesége, Laborfalvy Róza színésznő emlékei láthatók. Jókai Mór (1825-1904) és családja 1863-tól a nyarat rendszerint Füreden töltötte. Az 1870-ben épült kora eklektikus villa húsz ...
    0
    1.95km
  • Koloska-völgyi tanösvény (Balatonfüred)

    Thumb_balatonf__red_koloska_v__lgy_02
    A Koloska-völgy egy dűlőnév Balatonfüreden, összefoglaló megjelölése az arácsi völgynek, Koloska-forrásoknak, Koloska völgyi kirándulóhelynek és a védett Természetrajzi tanösvény/Erdei tornapályának.
    0
    2.36km
  • Koczor Pince (Balatonfüred)

    Thumb_7112-koczor-pinceszet-es-vendegfogado
    A szőlők „tövében” épült hagyományos, kis présházaink a családi gazdaságot hat generáción keresztül szolgálták ki, de a termőterületek növekedésével kapacitásuk már nem bizonyult elegendőnek. Ezért 1997 elején egy új pince építését kezdtük el Balatonfüred nyugati határában, a Bocsár dűlőben. A ...
    0
    2.71km
  • Tagore sétány (Balatonfüred)

    Thumb_3
    Rabindranath Tagore 1926. november 1-jén érkezett a szanatóriumba, majd gyógyulásának örömére fát ültetett. E fa előtt 1956-ban egy indiai küldöttség felavatta Tagore bronzszobrát, és 1957-től a korábban Deák Ferencről elnevezett sétány is az ő nevét viseli. A fa mellé emléktáblát tettek, amelyen ...
    0
    2.72km
  • Református templom (Balatonszőlős)

    Thumb_balatonszolos_templom_09
    Első fatemploma kb. 1309-1313 körül, míg kőtemploma valamikor az 1330-40-es években épülhetett. A templom első konkrét említése 1343-ból való, míg plébánosát csak 1373-ban nevezik meg először. A 16. század második felében a Balaton-felvidéken is rendkívül gyorsan terjedt a kálvini reformáció. ...
    0
    5.25km
  • Forrás-Barlang (Tihany)

    Thumb_tihany-forras-barlang_01
    A barlang Tihanyban az apátsági templom bejáratánál található. Mesterségesen kiépített, vasráccsal védett, lépcsőkön közelíthető meg. A tihanyi Forrás-barlang fokozottan védett, a félsziget legnagyobb méretű természetes ürege. A barlang két kis teremből áll, a látogatók elől természetvédelmi ...
    0
    5.20km
  • Tihanyi Bencés Apátság (Tihany)

    Thumb_39028729
    A tihanyi apátság egy bencés apátság, amelyet Tihanyban, a Tihanyi-félsziget hegyláncának kelet felé meredeken leszakadó szélén alapított I. András király 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. A monostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyar nyelvű ...
    0
    5.30km
  • Sétahajó (Csopak)

    Thumb_4312-csopaki-nyari-setahajozas-a-balatoni-hajozas-zrt-hajoival-a-csopaki-hajokikotobol
    Csopaki nyári sétahajózás a Balatoni Hajózási Zrt. hajóival a csopaki hajókikötőből. A másfél órás hajókirándulásra jegyek a csopaki hajóállomáson válthatók. A Balatoni Hajózási Zrt. szeretettel várja kedves vendégeit sétahajó járatain.
    0
    5.69km
  • Vízimalom (Csopak)

    Thumb_item_9033
    A Fenyves utcában egy műemlék vízimalom kerekét forgatja a patak. A Plul-malomban malomipari kiállítást is láthatunk.
    0
    5.69km

Túraindex.hu © 2010-2012. A Túraindex egy keresőgép, mely a nagyobb keresőmotorokhoz hasonlóan az internet feltérképezésével szolgáltat tartalmat. Az alapvető gyorsítótárazástól eltekintve nem tárolunk személyes információt vagy szerzői jogvédett tartalmat. Ettől eltérő mindenféle nyilvános állítás (beleértve a feljelentéseket is) rágalmazásnak minősül és a jog teljes erejével fogunk fellépni az elkövetők ellen.

DMCA.com