2011-08-19 20:21
Egy utca, párszáz lakó, néhány becsületes, állattenyésztésben dolgozó cigánnyal. Bárkivel lehet beszélgetni, a kocsma mindig nyitva és éjszaka akkora a csend, hogy a városhoz szokott vendég nem is tud ebben aludni. Ez jellemzi az apró zsákfalut a Bükkben. Első írásos említése 1261-ben történt és állíthatjuk, hogy nem sokat változhatott azóta. Reggel tehenek kolompolására ébredhetünk, a lakók mindenkire nagyot köszönnek és viccelődnek. A házak egy völgyben, kopasz dombok között foglalnak helyet, a kicsiny templom a temetővel a falu szélén az egyik domb oldalában, viszonylag sík platón helyezkedik el. Gondozott sírkövek, katolikus szellemiség jellemzi. Nem véletlenül, hiszen a község az Egri Püspökség birtoka volt. A 16. században a Szarvaskői várhoz tartozott. A török hódoltság alatt elnéptelenedett, csak a 17. század első éveiben népesült be újra. Ekkor a Bük család volt a falu földesura. 1703-tól ismét az egri püspökség birtoka volt. A falu temploma ezután, 1813 és 1820 között épült késő barokk stílusban.
A mai Fedémes egy nyüzsgő extrém sport paradicsom. Az adottságai különösen alkalmassá teszik siklóernyős sportok végzéséhez. A falu végén óriási, leginkább golf-pályához hasonlító füves terep várja az oda látogatókat. Talán annyiban különbözik a golfpályától, hogy jóval nagyobb szintkülönbségek vannak benne és nem nyírják annyira rövidre a füvet, hanem tehenekkel legeltetik. A helyiek elmondása szerint minden hétvégén tömve van a néhány szerény szálláshely siklóernyősökkel és a dombtetőn hét közben is találkozhatunk velük jó időben.
És akkor röviden a siklóernyőzésről. A felszerelés körülbelül 20kg, egy nagyobb hátizsákban elfér. Az ernyő nem alkalmas függőleges ereszkedésre, repülőből kiugorva nem lehet felhúzni. A sport rajongói egy magasabb dombról startolnak el vele nekifutással széllel szemben. Egy kis érdekesség, hogy Fedémesen minden irányban startolhatunk, mert a domb minden irányban kopasz. Ha sikerült felhúzni az ernyőt, a pilóta megfordul, előre dőlve elkezd szaladni és a megfelelő sebességet elérve az ernyő elemeli a földtől. Aztán a lejtőszélben egyre magasabbra emelkedik jó esetben és ha szerencséje van, az emelésben találhat néhány termiket, amivel a felhőalapig tud emelkedni. Innen elindul és megkeresi a következő termiket, ahol további magasságot gyűjthet. Több száz kilométerre is el lehet így jutni, de maga a startolás, elemelkedés is óriási élmény.
Aki nem szeretné kipróbálni ezt a sportot, annak is ajánljuk Fedémes meglátogatását, mert csodálatos a környezet. Fontos megemlíteni, hogy a környező dombok miatt a faluban csak egy hely van, ahol van mobil térerő, egy nagy beton kerítésre kell hozzá felállni. Képek hamarosan.